Azok a reggelek...

>> 2013. augusztus 23., péntek

Mikor már álmaidba beleszövöd a pihentető alvás álmait.
Amikor aludnál, de az ágyad már nem neked tartogatja bájait.
Hiába fordulsz egyet, ő lök rajtad egy nagyot,
s azt veszed észre, hogy már el is kezdődött a napod.
Kikecmeregsz, körülnézel pislogva és befogadod a világot.
Olyan sűrű és durva, gondolod, miközben felhúzod a nadrágod.
De nincs mit tenni, elindulsz az úton, hisz csak egyfelé vezet.
Váratlanul ér, mikor a felkelő nap sugarai megérintik szemed.
Furcsa az összhatás, de jól áll neked ez az égi viselet,
Nem habozol sokat, fel is veszed hozzá a legcsinosabb ingedet.
Ünnepled a pillanatot, midőn nyughelyed önkényesen kitagadott.
Most te is megveted őt, jelképesen borítva a múltra egy lepedőt.
Készen állsz, már csak a forró és illatos tea hiányzik,
mielőtt hírül adnád a világnak, az élet veled ma nem játszik.
Te játszol vele, öntudatlan, mert nem hagyod békédet semmi másban:
Hisz, benned nyugszik és veled kel, ezt nem veheti semmi el.
Mosolyogva csukódik az ajtó, lakhelyed boldogan búcsúztat,
Fütyörészve indulsz utadra, hiszen tudod: ez egy csodás nap.

Read more...

Félek

>> 2013. augusztus 17., szombat

Teli vagyok félelemmel, megbénít, szétszed és nem enged el.
Ahogyan én sem őt, szorítom magamhoz, mint halálos szeretőt.
Egyedül vagyok, és megmutatni magam rettentő gondolat,
Így mikor a lehetőség eljő, én magam zárom be a kapukat.
Mert szép dolog ha nyitott vagy, nemes és követendő,
De magad sem tudtad, hogy a végtelen mélyből mi törhet elő.
Ha megszűnik a gát és kinyílik az a misztikus szelence,
Csak úgy morajlik és ömlik ki minden mi egykoron le volt fedve.
Nincs már kontroll, sötéten viharlik az egész, a káosz az úr.
Hiába kapaszkodsz bármi ismerősbe, kezed csak a semmibe nyúl.
Rémiszt és megöl a gondolat, bár halálod szele jólesően érné arcodat.
Ellenállsz neki, küzdesz ellene, de lehet csak hagyni kéne, végezzen vele.
Öntse el tested, miközben mindened a kétség járja át,
Taszítson mélybe, ahová nem juthat be a fénysugár...
Ott majd, mikor eggyé lesztek, 
s felfedi előtted igaz arcát:
Meglátod ki is ő, s, hogy te általa mivé váltál...

A félelem megragad, a szeretet elenged.

Read more...

Bárcsak itt lennél velem

>> 2013. július 17., szerda

Ahogyan lógatom a lábam és nézem a kék eget,
Hullámokban önti el a szívem a végtelen szeretet.
Kezed kezemmel az öledben magam mellé képzellek,
A boldogság és mosolyom csak veled együtt létezhet.

Ahogyan sétálok az utcán és nagyokat lépkedek,
Súlytalannak tűnök dúdolva gyönyörű szép nevedet.
Te vagy a ragyogó napsugár, kinek énekem szentelem.
Elönt a magabiztos érzés, ma nem állít meg semmi sem.

Ahogyan repülsz hozzám és kitárod szárnyaid,
Szemem káprázik, ahogy felém nyújtod ölelő karjaid.
Testem nem bír el többet, átjár az igaz szeretet.
Sírok és lebegek, ahogyan szemem megtalálja szemedet.

Ahogyan egyek vagyunk az örök pillanatban...
...ahogyan úgy létezünk egymásnak, hogy minden csak VAN.

Read more...

Sárga virág

Verőfényes napcsoda a világ,

sokkal több, mint ameddig a szem ellát.
Apró sárga virág ragyog lent a fűben,
az életre bólint, ahogy létét megszüntetem.
Mert jöttünkkel ragyogjuk be a napot,
s távozáskor elfogadjuk, elengedjük az anyagot.
Szépség és nyugodtság, mi utánunk marad...
A tudat, hogy az univerzum mindent a helyére rak.

Read more...

Mellettem

>> 2013. június 30., vasárnap

Gyönyörűen fekszel itt mellettem,

Nyugalom és békesség kebleden,
Szeretet és odaadás szívemben.
Egy pillanatra megmoccansz,
Illatod lassan arcomba lobban,
S ahogyan veszed a levegőt,
Lelkem úgy ölel magához,
Mint örök szeretőt.
Szeretlek téged,
Ne kérdezd,
Csak élvezd,
Érezd...
A lélegzetet, mit érted veszek.
Pillantásom, mely érted repes.
Hangom hirtelen elcsuklását,
Szavaim vibráló dallamát,
S mindent miben téged látlak,
Mert te vagy megváltója e világnak.
Te vagy benne az élet, melyet élni remélek,
Ha mást nem, csak annyit kérek:
Engedd a világnak látni azt a szeretetet,
Mely szívem tölti be s megvilágít engemet,
Ami véget nem ér s megtölti valómat,
Hogy átadhassam ezt minden halandónak.
A képlet nem titok, már-már bántóan egyszerű:
Szeretetben minden szép... és viccesen meseszerű!

Read more...

Simogat az este

>> 2013. június 10., hétfő

Simogat az este,
lágyan orcámhoz ér,
csókot ad, majd sebesen dolgára szalad.
Köröttem a szellő kavarja a homokot,
békésen felkap, majd mélybe dob egy darabot.
Gondolataim köröznek, mint a bogarak.
Az éj sötétjében örök homályba burkolóznak.
Felriadok a tudat mezsgyéjén,
az élet számomra most nem jut túl borom édes ízén.
Így nézni a tájat,
ahogyan álomra hajtja fejét megannyi állat...
most minden várhat.

Kérdések sora töri meg mégis a csendet,
az erdő hallgat, én pedig elmondom neki bánatomat.
Te vagy az ki csendesen meghallgatsz,
s választ hallgatásod lelkem mélyén sarjaszt.
Problémák sora, kérdések százai,
már születésük előtt próbáltak nekem utat mutatni.
Az út idáig vezetett a jelenembe,
de mintha nem illenék bele ezen erdőszéli jelenetbe.
Zavaromban a hold kérdően néz le rám,
mégis min aggódsz egy ilyen édes nyári éjszakán?

Read more...

Ismerős az utad

>> 2013. április 17., szerda

Ismerős az utad, nincs semmid, mit adhatnál.

Utcákat látok magam előtt, valaha te is itt voltál.
Egyedül és keseren, elhagyva, szaporítom léptem.
Szívem még dobog, de az okát már rég nem értem.
Árnyékomat üldözve, képzeletben csókot adok neked.
Elfog a kétségbeesés, hová tűnt belőlem a szeretet?
Nem bírom nevetés nélkül, hangosan hahotázok.
Teli vagyok vele, mégis borúsan látom a világot.
Mi ez az ellentmondás, miért kínoz ennyire?!
Válasz nélkül rúgok bele előttem egy árva kőbe.
Mintha nem élnék, magányomban úgy botorkálok tova.
Éhezem, de nem segít rajtam semmiféle vacsora.
Édes az élet, ha érzed, hogy érdemes remélned.
De ahhoz, hogy ezt lásd,
Neked is mélybe kell merülnöd, kedves Sorstárs!

Read more...

Hiányod és a szerelem

>> 2013. január 21., hétfő

Van egy érzés, mely titokzatos és ismeretlen.

Magával ragad s érzem azt egész testemben.
Szétszakít és belém mar, csókot ad a sebre.
Édesen keserű, de nem tudnék lenni nélküle.

Ajkaidra fonódva hívogat, szüntelen kérlel,
Én leszek az, ki lecsókolja azt forró hévvel.
Arcod lebeg előttem, látlak én már mindenben,
Ahogyan megcsillansz szenvedélyem tükrében.

Megőrjít és bolonddá tesz a dolgok ezen sora,
De nem adnám semmiért, mennék veled bárhova.
Ahol majd a kín befordul a gyönyör kapujába,
Amikor együtt leszünk, egymás karjaiba zárva.

Read more...

Értesítés e-mailben új tartalom esetén

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Támogatás

Ha támogatni szeretnéd az oldalt, azt megteheted a paypal.me/KrisztianMakoi címen, vagy a buymeacoff.ee/makoikrisztian linkre kattintva.
Minden bevétel az oldal fenntartására van fordítva.
Köszönöm szépen.

Hirdetés

  © Werd - BLOGGER - makoikrisztian.hu - 2013-2021

Vissza a lap TETEJÉRE