Ismerős az utad

Ismerős az utad, nincs semmid, mit adhatnál.

Utcákat látok magam előtt, valaha te is itt voltál.

Egyedül és keseren, elhagyva, szaporítom léptem.

Szívem még dobog, de az okát már rég nem értem.

Árnyékomat üldözve, képzeletben csókot adok neked.

Elfog a kétségbeesés, hová tűnt belőlem a szeretet?

Nem bírom nevetés nélkül, hangosan hahotázok.

Teli vagyok vele, mégis borúsan látom a világot.

Mi ez az ellentmondás, miért kínoz ennyire?!

Válasz nélkül rúgok bele előttem egy árva kőbe.

Mintha nem élnék, magányomban úgy botorkálok tova.

Éhezem, de nem segít rajtam semmiféle vacsora.

Édes az élet, ha érzed, hogy érdemes remélned.

De ahhoz, hogy ezt lásd,
Neked is mélybe kell merülnöd, kedves Sorstárs!