Simogat az este

Simogat az este,
lágyan orcámhoz ér,
csókot ad, majd sebesen dolgára szalad.
Köröttem a szellő kavarja a homokot,
békésen felkap, majd mélybe dob egy darabot.
Gondolataim köröznek, mint a bogarak.
Az éj sötétjében örök homályba burkolóznak.
Felriadok a tudat mezsgyéjén,
az élet számomra most nem jut túl borom édes ízén.
Így nézni a tájat,
ahogyan álomra hajtja fejét megannyi állat...
most minden várhat.

Kérdések sora töri meg mégis a csendet,
az erdő hallgat, én pedig elmondom neki bánatomat.
Te vagy az ki csendesen meghallgatsz,
s választ hallgatásod lelkem mélyén sarjaszt.
Problémák sora, kérdések százai,
már születésük előtt próbáltak nekem utat mutatni.
Az út idáig vezetett a jelenembe,
de mintha nem illenék bele ezen erdőszéli jelenetbe.
Zavaromban a hold kérdően néz le rám,
mégis min aggódsz egy ilyen édes nyári éjszakán?