Azok a reggelek...

Mikor már álmaidba beleszövöd a pihentető alvás álmait.
Amikor aludnál, de az ágyad már nem neked tartogatja bájait.
Hiába fordulsz egyet, ő lök rajtad egy nagyot,
s azt veszed észre, hogy már el is kezdődött a napod.
Kikecmeregsz, körülnézel pislogva és befogadod a világot.
Olyan sűrű és durva, gondolod, miközben felhúzod a nadrágod.
De nincs mit tenni, elindulsz az úton, hisz csak egyfelé vezet.
Váratlanul ér, mikor a felkelő nap sugarai megérintik szemed.
Furcsa az összhatás, de jól áll neked ez az égi viselet,
Nem habozol sokat, fel is veszed hozzá a legcsinosabb ingedet.
Ünnepled a pillanatot, midőn nyughelyed önkényesen kitagadott.
Most te is megveted őt, jelképesen borítva a múltra egy lepedőt.
Készen állsz, már csak a forró és illatos tea hiányzik,
mielőtt hírül adnád a világnak, az élet veled ma nem játszik.
Te játszol vele, öntudatlan, mert nem hagyod békédet semmi másban:
Hisz, benned nyugszik és veled kel, ezt nem veheti semmi el.
Mosolyogva csukódik az ajtó, lakhelyed boldogan búcsúztat,
Fütyörészve indulsz utadra, hiszen tudod: ez egy csodás nap.