Félek

Teli vagyok félelemmel, megbénít, szétszed és nem enged el.

Ahogyan én sem őt, szorítom magamhoz, mint halálos szeretőt.

Egyedül vagyok, és megmutatni magam rettentő gondolat,

Így mikor a lehetőség eljő, én magam zárom be a kapukat.

Mert szép dolog ha nyitott vagy, nemes és követendő,

De magad sem tudtad, hogy a végtelen mélyből mi törhet elő.

Ha megszűnik a gát és kinyílik az a misztikus szelence,

Csak úgy morajlik és ömlik ki minden mi egykoron le volt fedve.

Nincs már kontroll, sötéten viharlik az egész, a káosz az úr.

Hiába kapaszkodsz bármi ismerősbe, kezed csak a semmibe nyúl.

Rémiszt és megöl a gondolat, bár halálod szele jólesően érné arcodat.

Ellenállsz neki, küzdesz ellene, de lehet csak hagyni kéne, végezzen veled.

Öntse el tested, miközben mindened a kétség járja át,

Taszítson mélybe, ahová nem juthat be a fénysugár...

Ott majd, mikor eggyé lesztek, 

s felfedi előtted igaz arcát:

Meglátod ki is ő, s, hogy te általa mivé váltál...

A félelem megragad, a szeretet elenged.