Félek
>> 2013. augusztus 17., szombat
Teli vagyok félelemmel, megbénít, szétszed és nem enged el.
Ahogyan én sem őt, szorítom magamhoz, mint halálos szeretőt.
Egyedül vagyok, és megmutatni magam rettentő gondolat,
Így mikor a lehetőség eljő, én magam zárom be a kapukat.
Mert szép dolog ha nyitott vagy, nemes és követendő,
De magad sem tudtad, hogy a végtelen mélyből mi törhet elő.
Ha megszűnik a gát és kinyílik az a misztikus szelence,
Csak úgy morajlik és ömlik ki minden mi egykoron le volt fedve.
Nincs már kontroll, sötéten viharlik az egész, a káosz az úr.
Hiába kapaszkodsz bármi ismerősbe, kezed csak a semmibe nyúl.
Rémiszt és megöl a gondolat, bár halálod szele jólesően érné arcodat.
Ellenállsz neki, küzdesz ellene, de lehet csak hagyni kéne, végezzen veled.
Öntse el tested, miközben mindened a kétség járja át,
Taszítson mélybe, ahová nem juthat be a fénysugár...
Ott majd, mikor eggyé lesztek,
s felfedi előtted igaz arcát:
Meglátod ki is ő, s, hogy te általa mivé váltál...
A félelem megragad, a szeretet elenged.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése