Csillagok között

Fénylőn ragyogok a csillagok között,
úton valami felé, kószán utat mutatva.
Akinek most látsz, már rég nem vagyok.
Mögöttem az élet napjai, előttem csak a végtelen holnapok.
Ha világomba egyszer beköszönt az éjszaka örök sötétje,
nem marad más:
létem szürke pora lesz az univerzum törékeny emléke;
Így merülök majd lassan örök feledésbe.
Valaha itt ragyogtam időtlen, büszkén égtem lángolva.
Te messziről láttál.
Nem tudván, hogy poraimból éled majd újra,
s ragyogó üstökösként váltja meg a világot
lelkem ezernyi, apró kis darabkája.