Csemegelme

Mindig egyedül volt.
Talán egyszerűen csak nem volt az a társasági típus, talán csak elege lett már a színházból.
Csak találgathattam és tudtam, hogy ez egészen így fog menni addig, amíg meg nem kérdezem.
De nem most. Még nem.
Önmagamban kell építenem egy kis kíváncsiságot, mielőtt szembe tudnék nézni a kétség eloszlásával és azzal, hogy esetlegesen felsejlik az egyén a képzet mögött. Igazából elrontaná a játékom. Amint elkezdenénk a beszélgetést, nagy az esélye, hogy már nem csak gondolataim titokzatos személye lenne, hanem egy élő ember, saját történetekkel, saját érzelmekkel és saját motivációval.
Úgy nem biztos, hogy szolgálná a céljaimat.
Eltüntetni az unalmamat, lefoglalni gondolataimat, amíg a kávémra várok.
És bizony, ha nem szövök valami nagyon érdekeset gyorsan személye köré, akkor az érkező kávém hamar el fog téríteni tőle, mert hát így csak az tudott lenni, aminek elképzeltem:
Egy harapásnyi csemegelmének - ízesített gondolatfalatnak - két főétkezés között.

Read more...

Ismerős ismeretlen

Tekintetem furcsán rád szegezem,
még a gondolat is megremeg.
Sok mindent mondanék;
homályos, hajnali, fiatal-kori történetek.
Egymásba fonódnak, lebegnek
a nap sugarainak csillanó élén.
Szinte karcol a reggeli dér,
józanít az emlékek ritmusa.
Tamm, tamm, pa ram tamm,
pillanatnyi villanások az éterben.
Nehéz testem mellett könnyedén szárnyal
gyermeki képzeletem.
Testen kívüli élmény,
az idő nem létezik,
teremtő erőm végtelen.
Még nem sokat éltem,
de úgy érzem ez már a sokadik életem.
Ismerős,
ahogyan a levél éri a földet,
ahogyan a cipő koppan a betonon.
Ismerős vagy nekem,
ahogyan ismeretlen valódat
magam mellé gondolom.
Meg is merlek ismerni,
kapcsolódom hozzád,
mint akit a lét összeköt.
Mit adhatnék Neked?
A világom,
elmúlt emlékek mementója,
nem nyújthat Neked örömöt -
vagy miben hasznod lelnéd.
Kellően neked,
vagy már nem is tudom, hogyan mutassam.
Az én fejemmel jársz
gondolataim kesze-kusza valójában.
Tükröm-tükröm minden ember, akit eddig ismertem.
Nélkületek és veletek igazán elvesztem.
De te csak vagy nekem, te kedves Ismeretlen.
Megannyi mindent átéltem és csak éreztem:
Leheleted, figyelmed és jelenléted.
Mióta élek s tudom magamról, hogy vagyok,
látlak téged s veled töltök minden egyes napot.
Félek tőled és bízom benned,
de mégis tudatlanul kérdezgetlek:
Ki vagyok én,
ki vagy Te
s kik vagyunk mi?
Választ nem várok.
Csak hagyom a csendet csöndben érni.

Read more...

Csepp

Izzadságcsepp hullik le a homlokomról.
Kétségbeesetten kapaszkodna valamibe,
de elhagyja testem védelmező voltát
s jeléül világunk kemény magjának,
átadja magát az örökkévalóságnak.
A harcnak és a kitartó erőknek.
Egy szép élet reményének.
A boldogság varázsának,
mely csukott szemünk előtt lebeg.
A lehulló falevélnek.
A gesztenyével játszó apró kis emberkéknek.
A nyár forró betonjának,
mit perzselhet a nap, testem heve:
Só és víz lágyan elillan,
hogy aztán hűs szellő messze repítse.
Érted és értem hullott hát tova.
Közös létünk alfája és ómegája,
emberi szívünk végtelen dobbanása,
hitünk kardja, lényünk arca,
jelképünk és jelszavunk zászlaja:
Újra és újra, jövünk és alkotunk,
cseppenként, soha meg nem állva.

Read more...

Kétség

Kétség az mi bennem jő felszínre.
Nem gondolok másra, csakis erre.
Vajon ez jó-e így, az jó-e úgy?
Ami majd lesz, oda most nincsen út.
Vége az egységnek, magammal haragban
Gondolataimból válogatok a kalapban.
Nincs nyerő húzás, csak én vagyok benne,
Ködben tapogatva, mocsárban tévelyegve.
A torony fényét pásztázza lelki szemem,
Orromig sem látok a bánat tengerében.
Harag hangja süvít a sikító szélben,
Félelemmel hánykódom a sors ölében.
Kétség az, mi bennem jött felszínre.
Nem gondolok másra, csakis erre.
Mikor már nem érdekel, ha meg is halok,
cselekszem, s álmomból felriadok.

Read more...

Társaimnak

Szívből szól a dal, ritmusa a Tiéd.
Megeshet, hogy nem mindenki hallja a zenét.
Belőled adsz őszínte darabot a világnak,
hogy ettől legyen kicsit részed,
általad legyen több és nagyobb,
nagyobb, mit bárki valaha álmodhatott.
Kolosszus magaslik elméd bejáratánál,
talpán az írás, mint testamentum:
Ki alattam áthaladsz, nyomomat nem feleded.
Mementója a létnek és az alkotás örömének,
mi értékesebb, mint az anyag puszta érintése.
Szemtanúja és részese vagy
egy még nem létező dimenzió épülésének.
Csodával határos végtelen varázs,
Te tudod, nem kell hozzá senki és semmi más.
Add oda mindenkinek,
ne félj, még ha kéretlen is.
Talán csak így érdemes...
Magadévá teszed és azt sugárzod:
Ez nekem kedves.
Gondolataimat kinyilatkoztatom,
és világok változnak meg,
mert én így akarom.

Read more...

Körbeér

Tündökölsz a magas lovon és nem tudod a világot,
Sok ember melletted, de te csak saját magadat látod.
Észre sem veszed a zajló életet körülötted,
az emberi sorsok csak játékszerei az örömödnek.
Bár ezt sem tudod, mert szemeidtől vagy vak.
Óvatlan pillanatban némán és süketen maradsz önmagadnak.
Taszítasz, távozz tőlem, én sem maradok így veled,
félelmetes és kibírhatatlan ahogyan éled az életed.
Örvény hajtott feléd, én csak sodródtam vele.
Egymásban feloldódva és zavartan keveredve.
Ahogyan elnyeltek minket az ölelkező habok,
úgy jöttem rá - pedig nem akartam -
hogy benned én is ott vagyok.

Read more...

Ennyi lennék?

Elmúlnék.
Csak élni felejtek el.
Lezárni mindent.
Csak engem ne felejtsenek el.
Könyörgöm Nektek.
Bármit, csak a feledés kerüljön el.
Ha meghalok.
Nem lesz végem, ha szívetekben még dobogok.
Általam.
Bennetek maradok, bár erről tudni nem fogok.
Tennem kell.
Valamit, hogy helyem odabent meglegyen.
Alkotni.
Maradandót, mi itt marad, mi nem vész el.
Istenem.
Ez lenne utódom? Egy gyerek? Kiben tovább élek?
Nem felejt.
Mikor elhagyom őt, mert ide én hoztam.
Tudattalan.
Csak egy ősi félelem az elmúlástól.
Az életem.

Read more...

Csillagember

Egyetlen apró momentum.
Lehunyt szemeiddel látod:
Történetek, érzések, családok és barátok.
Egyetlen pillanat, mely mindent elraktároz,
és egyben adja vissza Neked az egész világot.
Áttekinted s kénytelen elengeded.
Megfoghatatlan lebeg s szertefoszlik.
Semmi sem a Tiéd, mégis minden annak tűnik.
Megrágott csont, kiköpött falat - ez maradt.
S még valami, mi magának nevet nem ad.
Csak egy szikra.
Szemeidben megbújva.
Fénye átszökik milliónyi fehér kis csillagba.
A sok kis ponttal hamarosan eggyé leszel,
ahogyan a sötétben tündökölve
tested a mindenség semmijébe vész el.

Read more...