Körbeér

Tündökölsz a magas lovon és nem tudod a világot,
Sok ember melletted, de te csak saját magadat látod.
Észre sem veszed a zajló életet körülötted,
az emberi sorsok csak játékszerei az örömödnek.
Bár ezt sem tudod, mert szemeidtől vagy vak.
Óvatlan pillanatban némán és süketen maradsz önmagadnak.
Taszítasz, távozz tőlem, én sem maradok így veled,
félelmetes és kibírhatatlan ahogyan éled az életed.
Örvény hajtott feléd, én csak sodródtam vele.
Egymásban feloldódva és zavartan keveredve.
Ahogyan elnyeltek minket az ölelkező habok,
úgy jöttem rá - pedig nem akartam -
hogy benned én is ott vagyok.