Társaimnak

Szívből szól a dal, ritmusa a Tiéd.
Megeshet, hogy nem mindenki hallja a zenét.
Belőled adsz őszínte darabot a világnak,
hogy ettől legyen kicsit részed,
általad legyen több és nagyobb,
nagyobb, mit bárki valaha álmodhatott.
Kolosszus magaslik elméd bejáratánál,
talpán az írás, mint testamentum:
Ki alattam áthaladsz, nyomomat nem feleded.
Mementója a létnek és az alkotás örömének,
mi értékesebb, mint az anyag puszta érintése.
Szemtanúja és részese vagy
egy még nem létező dimenzió épülésének.
Csodával határos végtelen varázs,
Te tudod, nem kell hozzá senki és semmi más.
Add oda mindenkinek,
ne félj, még ha kéretlen is.
Talán csak így érdemes...
Magadévá teszed és azt sugárzod:
Ez nekem kedves.
Gondolataimat kinyilatkoztatom,
és világok változnak meg,
mert én így akarom.