Kétség

Kétség az mi bennem jő felszínre.
Nem gondolok másra, csakis erre.
Vajon ez jó-e így, az jó-e úgy?
Ami majd lesz, oda most nincsen út.
Vége az egységnek, magammal haragban
Gondolataimból válogatok a kalapban.
Nincs nyerő húzás, csak én vagyok benne,
Ködben tapogatva, mocsárban tévelyegve.
A torony fényét pásztázza lelki szemem,
Orromig sem látok a bánat tengerében.
Harag hangja süvít a sikító szélben,
Félelemmel hánykódom a sors ölében.
Kétség az, mi bennem jött felszínre.
Nem gondolok másra, csakis erre.
Mikor már nem érdekel, ha meg is halok,
cselekszem, s álmomból felriadok.