Ismerős ismeretlen

Tekintetem furcsán rád szegezem,
még a gondolat is megremeg.
Sok mindent mondanék;
homályos, hajnali, fiatal-kori történetek.
Egymásba fonódnak, lebegnek
a nap sugarainak csillanó élén.
Szinte karcol a reggeli dér,
józanít az emlékek ritmusa.
Tamm, tamm, pa ram tamm,
pillanatnyi villanások az éterben.
Nehéz testem mellett könnyedén szárnyal
gyermeki képzeletem.
Testen kívüli élmény,
az idő nem létezik,
teremtő erőm végtelen.
Még nem sokat éltem,
de úgy érzem ez már a sokadik életem.
Ismerős,
ahogyan a levél éri a földet,
ahogyan a cipő koppan a betonon.
Ismerős vagy nekem,
ahogyan ismeretlen valódat
magam mellé gondolom.
Meg is merlek ismerni,
kapcsolódom hozzád,
mint akit a lét összeköt.
Mit adhatnék Neked?
A világom,
elmúlt emlékek mementója,
nem nyújthat Neked örömöt -
vagy miben hasznod lelnéd.
Kellően neked,
vagy már nem is tudom, hogyan mutassam.
Az én fejemmel jársz
gondolataim kesze-kusza valójában.
Tükröm-tükröm minden ember, akit eddig ismertem.
Nélkületek és veletek igazán elvesztem.
De te csak vagy nekem, te kedves Ismeretlen.
Megannyi mindent átéltem és csak éreztem:
Leheleted, figyelmed és jelenléted.
Mióta élek s tudom magamról, hogy vagyok,
látlak téged s veled töltök minden egyes napot.
Félek tőled és bízom benned,
de mégis tudatlanul kérdezgetlek:
Ki vagyok én,
ki vagy Te
s kik vagyunk mi?
Választ nem várok.
Csak hagyom a csendet csöndben érni.