A mélységben

Olyan bizonytalan minden, sehol semmi kapaszkodó,
csak te vagy önmagaddal, végtelen vándorló
tekintetek közepette - egy vagy a sok közül,
magában lépkedő, elvesző s válaszokat kereső
közösségben, az arcok közt eltűnő,
önnön lényét még nem találó tévelygő - szép jövő
lehet előtted, de meddig még vajon?
Mikor lesz már túl késő? Meddig húzható?
Definíció nélkül létező, valóságot kinevető,
létét semmibe sem vevő, az utat nem ismerő
magatartásod vajon meddig képviselhető?
Csak azt tudod, hogy eddig választ nem kaptál -
gondoltad megváltoztatod a kérdést, de nem véletlen
nem keresik ezt sokan az életben - van benne báj -
hogy nem kell kérdezz, ha a kész választ elfogadod -
de ha nem - lépéseid bizonytalanok, nem kíséri senki,
semmi sem - kezed alá nem játszik se barát, sem idegen,
könnyen érezheted magad üresen, semmisen.
Tudom ezt így én akartam, sok minden összeomlott körülöttem,
megtalált a fájdalom - sírok is kicsit, s sokszor fáj nagyon,
de nem bánom,
bár nem voltam rá felkészülve -
elfogadom, tudatosan, megadom magam,
s remélem még életem során válaszaim mielőbb megtalálom -
imádkozok értem, de nem feledlek téged sem,
segíteni fogok neked is, ha ezen túl vagyok
de nem tudom mikor hogyan miként
nem tudok most semmit sem, elfáradtam,
de nem eléggé - megyek
még
tovább
egyszer majd csak elalszom s álmaimból újként ébredek

remélem