Könnyelmű elme

Lebegő könnyedség mi átjárja lényem,
betoppan s köszönt engem serényen.
Felkarol, megragad és magával ránt,
fel, fel, fel az égbe,
mint fészekből kirepült sólyom
hasítok én is süvítve.
El is felejtem, hogy ez a látvány
nem része minden napomnak,
mert így szárnyalni a tiszta kék égen,
csak kiváltság, s nem mindig adathat,
melyből elvenni, leszállásképpen,
csak a hozzászokás tudhat.
Madár sem véletlen pihen a földön,
s nem a légben reptében.
Nekem is le kell szálljak,
hogy mindezt átéljem.
Vedd észre, ha repülsz hát,
s tudd magadról éppen.
Mert ha pihenni hív az érzés,
a föld lesz menedék.
Repülni ott nem lehet.
Fejed emelheted,
s lentről csodálhatod igazán
a varázslatos kék eget.