Gyűljetek hát körém

Lezárult egy újabb élet.
Gyertek,
gyűljetek hát körém.
Beszélgessünk,
s az életre emlékezvén értékeljük át,
hogy mit is ér a miénk.
Csoda, hogy egyáltalán itt vagyunk.
Még csodásabb,
hogy múltunkat cipelve mégis előre jutunk.
S bizony lépünk nagyokat,
már generációk óta.
Néha hátra,
de számot vetve talán mégis előre.
Ilyen távlatba már nem is igazán látunk vissza,
ősi családunk múltja
erőtlenül veszik bele a feledés homályába.
Maradtunk hát mi -
tudatlanul, vakon - és a remény velünk:
Magunknak és utánunk
talán szebb világot teremtünk.
Olyan sokban nem is különbözünk.
Együtt élünk a földön
s együtt is halunk meg.
S bár egyedül leszel,
de mégis mindenki veled,
együtt az egyedüllétben követ Téged.
A te sikered az enyém is.
Kudarcodban osztozom.
A felelősségbe is veled fulladok bele.
Segítek Neked - 
és remélem Te is segítesz nekem.
Ha mégsem,
betudom ezt múltad súlyának,
s jelenembe belépni nem engedem.
Nem én vagyok ítélőd,
de megbocsátásom szívesen Neked adom.
A fájdalmat elengedem,
s újra nem teremtem.
Te képviseled őseinket,
ahogyan lelkedet végül önmagamba temetem.
Emléked nyugovóra,
békében és csendben térítem.
Lezárult egy újabb élet.
Gyertek,
gyűljetek hát körém.
Beszélgessünk,
s lássuk meg itt nincs 'te' vagy 'én'.
Mi vagyunk csak,
együtt,
egyedül,
valahol a semmi közepén.