Teremtés

Egy életem van.

Úton vagyok benne.

Ahogyan Te is haladsz utadon.

Döntéseiddel lépve a jövőbe - 

így haladok én is előre.

De utunk sajnos távolodik és már nem ér össze.

Ideje eldöntenünk,

hogy egymás nélkül kettőnknek

milyen lesz az élete.

Érthetlek-e?

S Te érthetsz-e?

De legfőképpen:

Utunk találkozhat-e még az életben?

Hiszem, hogy persze.

De ehhez szükségünk van még időre,

hogy mindkettőnk megérthesse

miért arra ment a másik

és az ő útját az egyik miért nem érthette.

Minket egymás élete nevel a létre,

s közben mutat rá annak működésére.

Mint a fa ágai, növünk együtt szerteszét,

önmagunk és egymás dicsőségére.

Minden egyforma, de mégis különféle.

Hogy mi célunk az életben?

A válasz ott rejtőzik a kérdés mikéntjében.

Az élet, mint kollektív tudat önmagát tartja fent

s teremti magát újra és újra.

Mindannyiunkban ott lapulva.

Így egymásból merítve ihletet,

járjuk be azt, amit csak lehet.

Ahogyan Te is teremtesz,

én is teremtek veled.

Örökkön örökké.

Az életet éltetve.

A téridőbe veszve.
Önmagunkon túl is.

Csak teremtve.

És teremtve.