Égető testem gyújtja az olajat lángra bennem.
Amíg tart az anyag, addig tüzel engem.
A szellő kapna fel egy óvatlan pillanatban.
Repítene messze, de lábam mégis mozdulatlan.
Lég és vágy egymással küzd e forrongó nyugalomban.
Helyben járnak örök táncot
mindig villódzó világomban.
Mert én vagyok a fáklyaláng.
Fényem lobog az élet útján.
Körülöttem sötétből lesz világos.
S rám tekintve így magadat is meglátod.
Beléd szeretek s kitöltök veled minden lélegzetet.
Gondolataim bennem csak Neked teremtenek teret.
Forrón tüzelve magam, Téged melegítlek.
S ha Te ezt netán mégis megtagadod:
Összetörök s az ürességbe zuhanva magamba hullok.
Szerelem vagyok akkor is, ha szívemet nem akarod.
Felperzsellek és a fénynél is fényesebben ragyogok.
Mert mi vagyunk a fáklyaláng.
Fényünk lobog az élet útján.
Körülöttünk sötétből lesz világos.
S ránk tekintve így magadat is meglátod.
Bárkánk kitartóan folydogál a lét folyamán.
Felelősség a rakomány s bevett szokások hada,
melyek sekély vízben tesznek minket kockára.
Hitünk és gondolataink szele befogva a vitorlába,
miért állítanánk rajta, ha a víznek így is van sodrása.
Mi van ha a lámpás törve esik a hajó padlójára?
Csak egy pillantás és testünk lobogva sodródik tova.
Mert mi vagyunk a fáklyaláng.
Fényünk lobog az élet útján.
Körülöttünk sötétből lesz világos.
S ránk tekintve így magadat is meglátod.
Mióta először emlékszem magamra,
azóta építkezem ezen tudatra.
Integrálva mindent még akkor is,
ha nem is volt mindig érdemes.
Ideje hát elégetni bennem,
mi már nem kell és nem is segíthet.
Helyükre építek új életet.
Mert én vagyok a fáklyaláng.
Fényem lobog az élet útján.
Körülöttem sötétből lesz világos.
S rám tekintve így magadat is meglátod.
Végtelen áldás, hogy semmi sem végleges.
A változás szeretettel ölel magához Téged.
Nincs elrontott minta, Te sem tudsz elromlani.
Benned van minden, hogy hegyeket tudj mozgatni.
Minden, mit valaha elégettem,
Neked lehetőség legyen,
hogy veled,
a hamuból valami új lehessen.
Read more...
Bejegyzések
