Őszi léted

Színed kopott.

Fakó képed új színt kapott.

Eltelt idő árnyalja tekinteted.

Ott vagy-e még?

Tükörben régi éned.

Szemébe nézel?

Ő szüntelen vizslat Téged.

Távol vagy.

Szívedet telek súlya húzza.

S nem találsz rá módot,

hogy átadd érzéseidet.

Cserben hagytad múltbéli önmagad.

Becsaptad, átvágtad...

s feladtad.

Levelek barnulnak.

Új színt kapnak.

Kopott, de még utoljára gyönyörű.

Utolsó táncukat járva,

mielőtt a fagy életüket magával rántja.

A levél elmúlik, de a fa tovább él.

Tavasszal rügyből új levél születik.

Hiszi majd, hogy övé a világ.

Zöldebbnél is zöldebb.

Míg színe meg nem kopik.

S az ősszel együtt ő is elmúlik.

Mert nem a levél a fontos,

hanem a fa.

Csak a fa.

A fa.